Az alábbi bejegyzésekben az észtországi önkéntesmunka-programom idejében készült írásaimat olvashatjátok / olvashattátok.
Mindössze pár bejegyzés csak, az ív lezáratlansága, befejezetlensége annak köszönhető, hogy maga a program is, a részemről, rövid életű volt. Epilógust, lezárást, ilyesmit nem írtam akkortájt- ezt most pótolom - mert az akkori benyomásaim is elég kedvezőtlenek voltak, és nem lehetett elkerülni, hogy tisztán negatív végkicsengésűre sikeredjék.
Kénytelen voltam megválni fogadószervezetemtől, mert kicsit sajátosan értelmezték egy civil szervezet szerepvállalását, a hivatást, egyebeket. Ez utóbbiról nem változott meg a véleményem, ma is így látom. Hogy így történt, az azért sajnálatos, mert mind Észtország,
mind maga Tallinn, sajátos atmoszférájú hely. Eleinte talán szokatlan, furcsa - elnézést a politikai korrektség híveitől - esetenként akár ellenségesnek is tűnhet, de csak egy kis idő kell, hogy felfedezze az ember a kellemes oldalát is ottlétének és az országnak. Akkoriban sajnos - és nem túlzok - kiszolgáltatott helyzetem befolyásolta ítélőképességemet bizonyos dolgokat illetően, amelyek ez már hazautazásom előtt megváltozott bennem. Csak nemet kellett mondanom azoknak az embereknek, akik - és nem véletlenül használom ezeket a szavakat - megkeserítették az ott töltött pár hónapomat.
Két hónapja - olyan másfél évvel később a történtek után - újra Tallinnba látogattam, most csak egy hétvégére, de, mondhatom, jóval felszabadultabban. Akár élni is tudnék ott, ma már, ami akkoriban annyira valószerűtlennek tűnt számomra. A dolgok jó irányba haladnak, és rengeteg apró, pozitív változást tapasztalhattam meg a városban. Habár november volt, ami a helyiek szerint is az egyik legrosszabb hónap ott, mert a napsütéses órák száma addigra lecsökken annyira, hogy nyomot hagyjon az ottaniak kedélyállapotán, de sokszor olyankor is borult idő van. Ennek ellenére nem találkoztam annyi barátságtalan emberrel, mint annak idején, első megérkezésemkor, egy februári napon,a tél utolsó harmadában. Kétezer-kilenc februárjában még nem volt messze időben az az esemény és a hozzájuk kapcsolódó zavargások, amikor is eltávolították a szovjetek általi felszabadítást/ megszállást jelképező "bronzkatona szobrát".
Ma, érezhetően jobb hangulat uralkodik, az egyik ok talán , hogy Tallinn Európa egyik kulturális fővárosa az idén, de mindenesetre, ha nem is ok, lakmuszpapír, indikátor. Jó pár műemléket állítottak helyre illetve újakat is emeltek, valamint a rendezvény hivatalos irodájába belépve is látszik, mennyi kreativitás, potenciál van ebben a kis népben. És elképzeljük közben, milyen eredményeket is érhettek volna el, ha esetleg független államként, nem idegen nagyhatalmak megszállása alatt élték volna meg az utóbbi jó pár évtizedet.
Az elmúlt bő másfél év alatt bennem is megváltozott egy-két dolog, nem utolsósorban amiatt, hogy az elmúlt időszak nagy részét egy másik, közeli helyen a finnországi Turkuban töltöttem - amely nem mellesleg, szintén az egykori hanzavárosok szövetségébe tartozott, és Európa másik kulturális fővárosa kétezer-tizenegyben. Lehet, hogy legközelebb az ott szerzett tapasztalataimról egy bejegyzés is születhet, ki tudja?
Zárásul, csak ajánlani szeretném, hogy ha valakinek lehetősége, alkalma adódik - főleg ebben az évben - meglátogatni ezt a fentebb tárgyalt, nagyon érdekes egykori hanzavárost, feltétlenül tegye meg. Érdemes.
Insider / belsős tippekért meg lehet fordulni hozzám, nyugodtan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése