1. lecke: Bontsuk le a falat!

"Mr. Pál, tear down this wall!"

Na, gondolkodtam mostanában,

és nem hagy nyugodni a lelkiismeretem, hogy igyekeztem jó szokásom szerint úgy elmesélni mindent, hogy vicces, és szórakoztató legyen, és hogy senki sem aggódjon. De a helyzet az, hogy akkor sem megoldás, hogy elhallgatom a problémákat, meg nem is tisztességes és fair mondjuk a többi önkéntestárssal szemben sem, akik szerte a nagyvilágban próbálnak boldogulni, hiszen ök is becsúszhatnak szerencsétlen és kellemetlen szituációkba.
Ennek az kezdeményezésnek az elsö blokkját olvashatjátok lentebb.
A szerénytelen felütésért elnézést kérek - ezt Ronald Reagan mondta akkor még Nyugat Berlinben, Mr. Gorbacsovnak cimezve, de hasonló helyzetben érzem magam...

Múltkor elhamarkodottan azt igértem, hogy a munkakörülményeimröl és a munkatársaimról irok majd, de végülis amit most feldobtam témát - ha nem egy és ugyanaz.

Itt, Tallinnban, a civil szervezetnél tevékenykedem, amelynek fö profilja a Youth in Action (magyar megfelelöje ennek a Fiatalok Lendületben program) koordinálása, tehát küldöszervezet, koordinálószervezet - fogadószervezet nem annyira, most kóstoltak bele, gyakorlatilag én vagyok a második akit fogadnak, és aki közvetlenül nekik dolgozik.

Amikor aláirtam a szerzödést, abban egy 14 pontos feladatsor volt, elég nagy vonalakban felskiccelve, mi lesz a feladatom, részletek és konkrétumok nélkül.

Ez a következöképpen néz ki a gyakorlatban, ne szépitsük; én lettem a messziröl jött ember, Aki Az új Reményt Hozza (szándékosan túlozom el, a helyzet komikumát érzékeltetve - sajnos a nagy ú- t még nem találtam meg).

Ugyanis kiderült, hogy mindent nekem kell felépitenem a nulláról, kis túlzással, például a megálapodásban megemlitett környezetvédelmi projekteket. Ilyen témában nem is volt érintett soha ez a szervezet, de úgy gondolták itt lenne az ideje elkezdeni - és ezt egy friss, új munkaerö bevonásával képzelték el. Ez annyit jelent, hogy a szervezetemnek semmi köryezetvédelmi projektben nem volt tapasztalata, ha csak azt nem számitjuk, hogy külön gyüjtjük a konyhában a papirt, és elvisszük a helyi MÉH telepre. Mondjuk ez nem derülhetett ki a szerzödésböl, de feltételeztem, hogy egy bejáratott rendszerbe lépek be. De erröl majd legközelebb.

Ami az orosz kisebbség (olyan 1/3-nyi) integrációját illeti; talán még sokan elmlékeznek a két esztendövel ezelötti tallinni esemémnyekre, amikor a bronzkatona szobrát akarták eltávolitani, és elvinni a katonai temetöbe. Az országban jeletös számú orosz kisebbség, és elég speciális helyzetben van, mondjuk a németországi török, finnországi svéd, vagy akár a magyarországi cigányság (megjegyzem, szintén speciális) helyzetével szemben. Nagyobb részüket a szovjet megszállás alatt telepitették be, azóta ójabb generációk születtek már itt, akik a hazájknak vallják Észtországot - de ugyanakkor az orosz nyelvet is. Természetesen, a cári Oroszország, és a Szovjetunió elnyomása alatt élö Észtországban ezt a fajta attitüdöt nem annyira értékelik. Az itteni okos emberek sem tudtak semmit kezdeni ezzel a patthelyzettel mert például középfokú észt nyelvvizsgához kötik bizonyos munkakörök betöltését, de az oroszok közül kevés hajlandó megtanulni észtül. Csakazértsem. Az észtek sem engednek. Tehát ez egy tipikus "rókafogta csuka, csukafogta róka"- helyzet.

E kis kitéröre azért volt szükség, hogy látni lehessen, mivel szembesültem itt, és valójában mit is várnak el tölem. Az "integrációt" elösegitö programokat kell kitalálnom. Ez elöször nem is volt világos, hogy itt, a szervezetnél hogyan is értelmezik ezt. Elöször óvatosan tapogatóztam, mert mint itthon, ezt a problémát is máshogy és máshogy értékelik szakemberek és jogvédök. Van aki az észtek kiállása mellett tör lándzsát, van aki meg az orosz kisebbség negativ diszkriminációját emeli ki. Tehát;

akkor azt kellene elösegitenem, hogy ne különböztessék meg az oroszokat nyelvhasználatuk és származásuk miatt? Gyorsitsák meg a hivatalok és aállami szervek a munkájukat, legyenek rugalmasabbak, hogy ne vesszenek kárba, azok eröfeszitései, akik megpróbálkoznak az észt nyelv elsajátitásával? Logikusnak tünik. Vagy hogy az oroszokban nagyobb hajlandóság legyen az észt nyelv, kultúra indentitás megimerésére, a vele való azonosulásra. Jobban alkalmazkodjanak az észtekhez? Próbálják végre elfogadni, hogy Észtország már nem az ö nagy Birodalmuk, nem a Szovjetunió része, hanem egy önálló, független állam, saját identitással, kultúrával, és gyökerekkel? Ez is elég egyértelmünek tünhet. De akkor MI lenne a cél? Egyáltalán, kik számitanak észtnek? Huh. Mikor erre a problémára rákérdeztem, hogy mire is gondoltak tulajdonképpen, nekem most melyik álláspontot kellene képviselnem a "Russian`s integration" tág fogalma alatt, azt a, legkevésbésem kielégitö választ kaptam, egy zavart és elgondolkozó arckifejezés kiséretében, hogy "Both..." (mindkettö).

Ami viszont a leggroteszkebb az egész történetben, amikor kiadta a kontaktom /tartótisztem az jelszót, azt is megemlitette, hogy például ez azért fontos kérdés, mert neki magának sincs például, egyetlenegy oroszajkú ismeröse! Ezek után talán érthetö, hogy kiakadtam, hiszen akkor érkeztem, 1450 km-röl. nem tudtam, csak azt, amit mondjuk a Panoráma féle, külpolitikai hirösszefoglalókban, hiródékban, meg egy-két tanulmányban olvastam. Ök, pedig, akik itt àlnek, ötletük sincs, és ezért importáltak. De meritsek ötletet Magyarországról, hiszen ott is történtek kisérletek, a cigányok (Sic! "gypsies") integrációjára... (Tényleg, hogy ez nem jutott azonnal az eszembe! És ténlyleg - ott is, milyen jól sikerült...)

Mig végül, pár napja, elsö nagyobb konfliktusomban (amiröl késöbb is esik szó), mikor többek között feldobtam, hogy nagynak érzem a nyomást és hatalmasnak az elvárásokat az iranyomban, megelmitettem ezt is, megjegyezve, hogy a csekély tudásommal és tapasztalatommal a helyzetröl, mitöl tudnék jobb lenni , többet nyújtani mint az itteniek, mikor az iropa dolgozóinak is saját bevallásuk szerint, NINCS oroszajkú nemhogy barátjuk, de ismerösük sem! Na nem egészen igy, de céloztam rá...

Mondtam, hogy ez igy nem fog menni, egy iróasztal mögül nem fogok és nem is tudok dönteni. Kellene legalább pár nap, csónya szóval a "terepen", hogy ott legyek az oroszajkúak között kösött, megtapasztaljam, milyen is ott a hétköznapi élet, az oroszok lakta kerületekben, egyáltalán ÉLÖ EMBEREKKET látni, de tapasztalatot cserélni, beszélgetni velük - és nem egy irodában a helyzetröl szóló cikkeket böngészni az internetröl. Szerintem ennek nyilvánvalónak és magától értetödönek kellene lennie, nem? Mikor a Nagy Profi Skandináv Lapraszerelt Bútorok áruházában voltam, a gyakornoki program lényeges eleme volt, hogy a jövöbeli vezetök rotáltak. Ez annyit jelentett, hogy eltöltöttek két hetet a raktárban, ahol rálátást nyertek, hogyan, milyen gyakorisággal és gyorsasággal érkeznek az áruk, cserélödik az árukészlet, hogyan tárolják azokat, stb. Aztán az eladótérben azt is megtanulták, mi a mukája annak, aki emberekkel kommunikálva nap mint nap, megpróbálja összehangolni a vásárlók igényeket és vágyait a választékkal - és a raktárkészlettel, amiröl már tapasztalhatták, nem mindig fedi az elöbbit. Aztán a vevöszolgálaton megint csak a rendszer újabb aspektusait tapasztalhatták meg; hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a vevök igényei és az áruház érdekei közt. Hogy a veö is elégedetten távozzon, de az áruháznak sem legyen sok vesztesége, a kecske és a káposzta... Azért merem ezt elmondani, mert a madaras hipermarketröl is hasonlókat hallottam...

Erre hatalmas bociszemeket meresztve azt mondták, ez jó ötlet (persze, hogy jó ötlet, akartam mondani, csak nem nekem kellett volna ennek az eszembe jutnia!); eltölthenék akkor pár napot egy ifjúsági információs központban, ami az egyik oroszok lakta lakótelep határán van.

Szóval úgy tünik én lettem a "messziröl jött ember", a mesék titokzatos idegenje, a hammelni patkányfogó, vagy mondjuk mint a névtelen Senki, aki belovagol a városba, mint Clint Eastwood, és rendet tesz, a Baxter és Rojos család között szétcsapva. Vagy a "varázsnéger", aki a az amerikai történetek, filmek egyik archetipusa, aki messziröl jött emberként józanságával, tapasztalatéval és ebböl született életbölcsességével segit a fehér föhösnek, aki nem mindig tud dönteni (ld. Morgan Freeman a Robin Hood, a tolvajok fejedelmében, vagy a Millió dolláros bébi ben, Will Smith karaktere a Bagger Vance legendájában, Morpheus a Mátrixban, vagy akár a dadus az Elfújta a szélben - mielött rasszistázva lennék, a hivatkozásokat tessék megkukkantani!)

Hüüü... Kúl! :)

Szóval érdekel ez a téma, sok kihivással jár (hogy az EVS-klubos, jól bejáratott fordulatommal éljek) és szivesen is csinálnám... Mindenesetre azért született egy-két ötlet, az alapkoncepció, hogy közelebb hozzuk az egymástól elszigetelödött oroszokat és észteket (mert itt az elsö benyomásaim alapján olyan, mint ha nem múlt volna a hidegháború).

Megalkottuk a "Minden észtnek egy orosz barátot - minden orosznak egy észt barátot" munkacimü projektet. Lesz benne egy fotópályázat, amelyben az orosz és észt emberek hétköznapi pillanatait mutatnák be, azzal az üzenettel hogy "ök is ugyanolyan emberek, mint mi", ugyanazt csinálják; sétálnak, vezetnek, nevetnek, esznek, dühösek, szeretnek, szórakoznak... Valami ilyesmi, remélem, nem túl közhelyes, stb.

Egy szóval, ahogy a nagy bölcsek és guruk mondják, lehet hogy a problémában tényleg a lehetöséget kellene keresnem (bár azért az ilyen életbölcsességek néha felb...ák az agyamat, ütni tudnék :) )

Ez itt a terv. Illetve ez csak az egy része a munkámnak - van ezenkivül még legalább három másik, hasonló kaliberü projekt.
De erröl majd legközelebb mesélek nektek.